Reggeli áhítat 2013. április 22-én az Endrődi Sándor Református Általános Iskolában

ISTEN EREJE

Alapige:Róm 1,15-17

Azért szívem szerint kész vagyok az evangéliumot hirdetni nektek is, akik Rómában vagytok.

Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is, mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan meg van írva: "Az igaz ember hitből fog élni."

Mit jelentenek ezek a megkülönböztetések ebben az első fejezetben személyes hitünkre és keresztyén életünkre nézve is?

1. Isten akarata. Az emberiség történetének a kezdetekor az jellemezte az ember és Isten kapcsolatát, hogy tökéletesen megvalósult a teremtő Isten akarata az Ő legkedvesebb teremtményének, az embernek az életében.

Az ember feltétel nélkül bízott teremtő Istenében, mert ismerte Őt és úgy döntött, hogy minden tekintetben függeni akar tőle. Az jellemezte Isten és ember kapcsolatát, amire itt Pál apostol a levél legelején utal az Istenhez visszatalált, újjászületett hívők jellemezésében, hogy az ember Isten szeretettje volt, aki mindenben engedelmeskedett neki. Tudta, hogy Isten feltétlenül az ő javát munkálja, mindent megad neki, amire szüksége van, és éppen ezért az a leghelyesebb, ha Isten akaratát teljesíti mindenben. Ez nem kényszer volt, hanem belső meggyőződés. Szinte nem is volt ennek alternatívája. Egyedül ezt látta helyesnek, ez volt a természetes az ember számára. Ennek az első korszaknak a meghatározója ez volt: legyen meg a te akaratod.

Jellemez-e minket ez?

2. Ez az állapot romlott el akkor, amikor az ember fellázadt Isten ellen és azt mondta: mostantól kezdve legyen meg az én akaratom. Isten ne szóljon bele. Isten ne szabjon törvényt, ne adjon rendet az életemnek. Ne mondja meg, mi jó és mi rossz. Ne Ő mondja meg ezt, majd én azt megállapítom.

A Biblia leírása szerint ez volt az Isten elleni lázadásnak, a bűnnek a lényege. Nem bízott többé az ember Istenben. Függetlenítette magát tőle, és ettől kezdve nem tisztelte Őt úgy, mint ahogy a teremtménynek Teremtőjét tisztelnie kell. Nem adta meg Istennek az egyedül Őt megillető dicsőséget és imádatot, hanem önmagát tette istenné.

Ennek lett a szomorú következménye az, hogy az ember emiatt elveszítette emberségének a lényegét. Ez megmutatkozott abban, hogy egészen szánalmas, nevetséges módon önmagánál alacsonyabb rendű teremtményeket kezdett el istenként tisztelni. Szent fákat, állatokat, égi testeket.

Oda jutott az ember, Isten szeretettje, hogy méltó a halálra. Ha az egész fejezetet elolvastam volna, akkor láttuk volna ezt a két, egymást követő eseményt, hogy az ember nem méltatta Istent arra, amire egyedül Ő méltó, ezért Isten kiszolgáltatta az embert a saját lázadásának, A bűne lett a büntetése. Mivel így fellázadt Isten ellen, ezért magára marad, és lázadnia kell.

Ennek a világkorszaknak a felirata: Isten ítélete.

Rettenetes lenne, hogy ha csak ennyiről szólna a Szentírás. Hogy ha tudomásul kellene vennünk, hogy mindnyájan így születünk, hogy fortélyos félelem igazgat mindent egész életünk során, hogy ebből áll az élet, ahova züllesztettük: csalás, képmutatás, hazudozás, egymás cserbenhagyása és a kiszolgáltatottságnak az érzése. Erre valóban érvényes, amit sokszor mondani szoktak keserűségükben az emberek: nem élet ez. Ez valóban nem élet. Ez a halál előszobája.

A Biblia egészen mást nevez életnek. Isten életre teremtette az embert, és ezt az életet veszítettük el, amikor vele megszakítottuk a kapcsolatot.

3. Ezért óriási dolog az, hogy ezek után megszólal a Bibliában az örömhír Isten jóságáról.

"Isten jósága téged megtérésre ösztönöz." (Mt 2,4).

Mit jelent ez?

Azt jelenti, hogy megtérhet, vagyis megfordulhat az az ember, aki hátat fordított Istennek, mert Isten várja az Őt otthagyott ember visszatérését. Isten mindent megtett azért, hogy helyreálljon a vele való eredeti kapcsolat. Minden feltételét megteremtette annak, hogy ne így, nélküle pusztuljunk el egy ilyen szörnyű felírat jegyében: Isten ítélete, hanem az Ő mérhetetlen jóságával utánuk szól, utánunk jön és hazavár. Pontosan úgy, ahogy az elveszett fiút várta az apja. Jézus legismertebb példázata szerint ott is a fiú hagyta ott az apját, nem az apja kergette el otthonról, és mégis várta haza. És minden el volt készítve ahhoz, hogy visszahelyezze őt eredeti státuszába, hogy újra fiának nevezhesse.

Ha eljut egy ember oda, hogy újra mer bízni Istenben, hogy újra egyedül tőle vár mindent, amit elveszített, és ami nélkül nem élet a léte, hogy újra függeni akar Istentől. Kész neki engedelmeskedni és újra kérdezi: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?

Aki ide eljut, annak mégsem kell meghalnia, noha azt olvastuk, hogy az ilyenek méltók a halálra, hanem visszakapja az életet, mert visszakapja az Istennel való közösséget.

Miért nem kell meghalnia?

Az erre a kérdésre kapott válasz maga az evangélium. Ezt nevezi a Biblia örömhírnek, evangéliumnak.

Azért nem kell meghalnia, mert valaki már meghalt helyette. Az Isten igazságos ítéletét valaki elszenvedte. Ez az Isten evangéliuma, amiről itt olvastunk. Ilyen nagy az Isten jósága, amiről itt olvastunk. És ez az Isten kijelentése, amit Pál apostol ebben az igében említ.

Erről beszél Keresztelő János, amikor azt mondta: "Aki hisz a Fiúban, örök élete van annak. Aki azonban nem enged az Isten Fiának, az Isten haragja marad rajta." (Jn 3,36).

Ezt a három szakaszt különböztettük meg: Isten akarata, ez volt eredetileg. Ennek vége lett a lázadással. Isten ítélete, ez alatt születünk mindnyájan. Ennek a jegyében töltjük el az életünket, ha csak az Isten jóságáról szóló evangéliumot komolyan nem vesszük. Azt, hogy Isten kész minden bűnünkre tökéletes bocsánatot adni Jézus áldozatáért. Ez az evangélium, és ez által munkálkodik Istennek az ereje. Ámen

Reggeli áhítat az Alsóörsi Endrődi Sándor Református Áltános Iskola és Kézilabda-utánpótlásközpontban

Amíg időnk van

Lekció: 1Pét 4, 1-11.

„Mindennek vége pedig már közel van: legyetek tehát bölcsek és józanok, hogy imádkozhassatok. Mindenek előtt az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek, mert a szeretet sok bűnt elfedez. Legyetek egymással vendégszeretők zúgolódás nélkül. Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai…” 1Pét 4, 7-10.

Kedves Diákok!

Mai igénk az első keresztyének, az első idők gyülekezeteinek korába, helyzetébe ad nekünk betekintést. Akkor sem volt minden ideális, jelen volt a gyülekezet életében a félelem, a fáradság, a szeretet hiánya. A hitvalló keresztyéneket az a kérdés foglalkozatta: Hogyan tovább, hogyan újuljon meg az egyház? Hogyan tudunk naponkénti harcainkban, tanulmányinkban megújulni

A keresztyén ember hivatását akkor tudja betölteni, ha ismeri azokat az életszabályokat, amelyek szerint kell magát viselnie. Ne riasszon meg senkit az a sok felszólítás és parancsnak tűnő intelem, amit ebben a levélben talál. Talán nincs még egy olyan irat a Bibliában, amely a többi mondanivalójához arányítva ennyi felszólítást tartalmazna, mint ez a levél. Péter nem akarja, hogy tudatlanságunk miatt tévutakon járjunk.

A keresztyén élet alapvető szempontja ez a felismerés, hogy „Krisztus már az ajtó előtt áll.” Ez egyfelől a szenvedések elviselésében erősít, másfelől arról győz meg, hogy nincs idő a tétlenségre, a halogatásra vagy a hiábavalóságokra. Minden keresztyén feladat halaszthatatlanul sürgős.

1. Legyetek mértékletesek és józanok.

Amikor az Ige itt józanságról beszél, nem csak az alkoholizmus veszélyére kell gondolnunk. Nem csak az evésben és ivásban való mértékletességről szól, bár az is fontos. A keresztyén ember nem fojtja italba sem örömét, sem bánatát. Mi nem keressük a mámort, sem a feledést. Ez nem illene hozzánk. E kísértés ellen jó orvosság az imádság. „Legyetek bölcsek és józanok” –e két hasonlóértelmű szó jelenti az életfolytatásban való értelmességet, mértékletességet, belátást, de az éberséget és a szerénységet is, akár az iskolában, akár a sportpályán, akár otthon a családokban. A keresztyén ember Istentől nyert bölcsességgel járja az életútját.

2. Legyetek buzgók a szeretetben.

Az egyik legsürgősebb feladatunk az egymás iránti szeretet gyakorlása. Az utolsó idők egyik jele a szeretet meghidegülése. (Mt 24, 12).

Péter apostol mindenek elé helyezi a szeretetet. De Pál is ezt tartotta a legnagyobbnak: „Most azért megmarad a hit, a remény és a szeretet, ezek közül pedig legnagyobb a szeretet” (1Kor13, 13.). A Galatákhoz írott levélben pedig a Lélek első gyümölcseként említi. Az Ige most nemcsak azt mondja, hogy szeressétek egymást, hanem arra is serkent, hogy buzgók is legyenek a szeretetben. Mert szeretni nem lehet ímmel-ámmal, tessék-lássék, csak buzgón, szívből és őszintén. A példa Krisztus: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Jn 13, 34). Urunk parancsa megszabja a szeretet mértékét, és azt keresztyénségünk jeléül adja: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok (Jn 13, 35).

Az igazi szeretetnek jutalma is van.

3. Legyetek jó sáfárok!

A kegyelmi ajándékkal egymás javára kell szolgálni. A kegyelemi ajándék nem azé, aki kapta, ő csak sáfár, feladattal megbízva. Az a fontos, hogy Isten kegyelmének áldása eljusson a diakónia révén ahhoz, akinek Isten szánta.

4. Az erőt Isten adja.

A szóval és élettel való bizonyságtételhez és szolgálathoz való erőt Isten adja. Az ember gyarló, önző, erőtlen. Isten szent, jó és hatalmas. Az ő ereje mindenre elégséges. Ebből az erőből kölcsönöz nekünk, ezzel az erővel ruház fel minket. Ha csak magunkban bíznánk, el sem indulnánk, de Isten adja az erejét, s ezzel az erővel végigjárjuk az utat, az Istentől kapott utat a jó szolgálatoknak útját. Nagy az út és sok a feladat. Az idő pedig kevés, ezért cselekedni kell. Úgy igyekezzetek, hogy mindenben, minden szóban és tettben Istent dicsőítsétek! Akár ezen a héten is! Ámen