ISTEN EREJE
Alapige:Róm 1,15-17
Azért szívem szerint kész vagyok az evangéliumot
hirdetni nektek is, akik Rómában vagytok.
Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten
ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is, mert Isten
a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan meg van írva:
"Az igaz ember hitből fog élni."
Mit
jelentenek ezek a megkülönböztetések ebben az első fejezetben személyes
hitünkre és keresztyén életünkre nézve is?
1. Isten
akarata. Az emberiség történetének a kezdetekor az jellemezte az ember és Isten
kapcsolatát, hogy tökéletesen megvalósult a teremtő Isten akarata az Ő
legkedvesebb teremtményének, az embernek az életében.
Az ember
feltétel nélkül bízott teremtő Istenében, mert ismerte Őt és úgy döntött, hogy
minden tekintetben függeni akar tőle. Az jellemezte Isten és ember kapcsolatát,
amire itt Pál apostol a levél legelején utal az Istenhez visszatalált,
újjászületett hívők jellemezésében, hogy az ember Isten szeretettje volt, aki
mindenben engedelmeskedett neki. Tudta, hogy Isten feltétlenül az ő javát
munkálja, mindent megad neki, amire szüksége van, és éppen ezért az a
leghelyesebb, ha Isten akaratát teljesíti mindenben. Ez nem kényszer volt,
hanem belső meggyőződés. Szinte nem is volt ennek alternatívája. Egyedül ezt
látta helyesnek, ez volt a természetes az ember számára. Ennek az első
korszaknak a meghatározója ez volt: legyen meg a te akaratod.
Jellemez-e
minket ez?
2. Ez az
állapot romlott el akkor, amikor az ember fellázadt Isten ellen és azt mondta:
mostantól kezdve legyen meg az én akaratom. Isten ne szóljon bele. Isten ne
szabjon törvényt, ne adjon rendet az életemnek. Ne mondja meg, mi jó és mi
rossz. Ne Ő mondja meg ezt, majd én azt megállapítom.
A Biblia
leírása szerint ez volt az Isten elleni lázadásnak, a bűnnek a lényege. Nem
bízott többé az ember Istenben. Függetlenítette magát tőle, és ettől kezdve nem
tisztelte Őt úgy, mint ahogy a teremtménynek Teremtőjét tisztelnie kell. Nem
adta meg Istennek az egyedül Őt megillető dicsőséget és imádatot, hanem önmagát
tette istenné.
Ennek lett a
szomorú következménye az, hogy az ember emiatt elveszítette emberségének a
lényegét. Ez megmutatkozott abban, hogy egészen szánalmas, nevetséges módon
önmagánál alacsonyabb rendű teremtményeket kezdett el istenként tisztelni.
Szent fákat, állatokat, égi testeket.
Oda jutott
az ember, Isten szeretettje, hogy méltó a halálra. Ha az egész fejezetet
elolvastam volna, akkor láttuk volna ezt a két, egymást követő eseményt, hogy
az ember nem méltatta Istent arra, amire egyedül Ő méltó, ezért Isten
kiszolgáltatta az embert a saját lázadásának, A bűne lett a büntetése. Mivel
így fellázadt Isten ellen, ezért magára marad, és lázadnia kell.
Ennek a
világkorszaknak a felirata: Isten ítélete.
Rettenetes
lenne, hogy ha csak ennyiről szólna a Szentírás. Hogy ha tudomásul kellene
vennünk, hogy mindnyájan így születünk, hogy fortélyos félelem igazgat mindent
egész életünk során, hogy ebből áll az élet, ahova züllesztettük: csalás,
képmutatás, hazudozás, egymás cserbenhagyása és a kiszolgáltatottságnak az
érzése. Erre valóban érvényes, amit sokszor mondani szoktak keserűségükben az
emberek: nem élet ez. Ez valóban nem élet. Ez a halál előszobája.
A Biblia
egészen mást nevez életnek. Isten életre teremtette az embert, és ezt az életet
veszítettük el, amikor vele megszakítottuk a kapcsolatot.
3. Ezért
óriási dolog az, hogy ezek után megszólal a Bibliában az örömhír Isten
jóságáról.
"Isten
jósága téged megtérésre ösztönöz." (Mt 2,4).
Mit jelent
ez?
Azt jelenti,
hogy megtérhet, vagyis megfordulhat az az ember, aki hátat fordított Istennek,
mert Isten várja az Őt otthagyott ember visszatérését. Isten mindent megtett
azért, hogy helyreálljon a vele való eredeti kapcsolat. Minden feltételét
megteremtette annak, hogy ne így, nélküle pusztuljunk el egy ilyen szörnyű
felírat jegyében: Isten ítélete, hanem az Ő mérhetetlen jóságával utánuk szól,
utánunk jön és hazavár. Pontosan úgy, ahogy az elveszett fiút várta az apja.
Jézus legismertebb példázata szerint ott is a fiú hagyta ott az apját, nem az
apja kergette el otthonról, és mégis várta haza. És minden el volt készítve
ahhoz, hogy visszahelyezze őt eredeti státuszába, hogy újra fiának nevezhesse.
Ha eljut egy
ember oda, hogy újra mer bízni Istenben, hogy újra egyedül tőle vár mindent,
amit elveszített, és ami nélkül nem élet a léte, hogy újra függeni akar
Istentől. Kész neki engedelmeskedni és újra kérdezi: Uram, mit akarsz, hogy
cselekedjem?
Aki ide
eljut, annak mégsem kell meghalnia, noha azt olvastuk, hogy az ilyenek méltók a
halálra, hanem visszakapja az életet, mert visszakapja az Istennel való
közösséget.
Miért nem
kell meghalnia?
Az erre a
kérdésre kapott válasz maga az evangélium. Ezt nevezi a Biblia örömhírnek,
evangéliumnak.
Azért nem
kell meghalnia, mert valaki már meghalt helyette. Az Isten igazságos ítéletét
valaki elszenvedte. Ez az Isten evangéliuma, amiről itt olvastunk. Ilyen nagy
az Isten jósága, amiről itt olvastunk. És ez az Isten kijelentése, amit Pál
apostol ebben az igében említ.
Erről beszél
Keresztelő János, amikor azt mondta: "Aki hisz a Fiúban, örök élete van
annak. Aki azonban nem enged az Isten Fiának, az Isten haragja marad
rajta." (Jn 3,36).
Ezt a három
szakaszt különböztettük meg: Isten akarata, ez volt eredetileg. Ennek vége lett
a lázadással. Isten ítélete, ez alatt születünk mindnyájan. Ennek a jegyében
töltjük el az életünket, ha csak az Isten jóságáról szóló evangéliumot komolyan
nem vesszük. Azt, hogy Isten kész minden bűnünkre tökéletes bocsánatot adni
Jézus áldozatáért. Ez az evangélium, és ez által munkálkodik Istennek az ereje.
Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése