2013. május 25., szombat

40 éves jubileum az alsóörsi Ezüsthíd Horgászegyesületben



Szombaton délelőtt a sport szerelmesei, horgászok, hozzátartozók gyülekezetek az alsóörsi Ezüsthíd Horgászegyesület gyönyörűen gondozott és karbantartott telepén, hogy megemlékezzenek az eltelt negyven esztendőről. Az 1973-as alapításnál csupán tizenhárom sporthorgász volt jelen, és akkor még nem gondolhattak rá, hogy majd negyven év után a következő generáció már egy kész otthonban emlékezhet meg a sok esztendő eredményeiről. 

Kezdetekben az Alsóörsre került Lechner István (Pista bácsi), az egykori veszprémi faárugyári igazgató volt az elnök és Nemes István a titkár. Lechner István sajnos már nem lehet közöttünk, de felesége Ica néni vallomásában elmondta, hogy a korábbi szerelmet, a vitorlázást a családalapítás miatt adta fel az első elnök.

 ***


Az évek múlásával egyre nőtt a taglétszám, s olyan meghatározó egyéniségek vezették az egyesületet, mint Jurena Lajos bácsi vagy Kiss Géza. Ezt már a jelenlegi elnök, Csiszár Lehel mondta el ünnepi beszédében, s reményének adott hangot, hogy az utódok is követik majd őket. Bertók Franciska egyesületi titkár Nagy László versét szavalta, Csiszár Noémi pedig a híres történetet, Eötvös Károly megemlékezésből mondta el. A balatoni tizennyolc halász története azóta is mindenkit megindít, akik a karácsonyi halászat alkalmával jégtábláról, egy vihar miatt vesztették életüket.
 ***


Hebling Zsolt polgármester köszöntő szavai után átadta azt az emlékplakettet, amelyet az Önkormányzat erre a nemes alkalomra készíttetett. Tóth Zoltán fafaragó, egyesületi tag pedig erre az alkalomra egy vadkörtefából készített életnagyságú horgász szobrot alkotott az Egyesület számára.
Az ünnepség után a szervezők ebéden látták vendégül a megjelent vendégeket.

szöveg és kép. Rásky Miklós

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése