2013. május 24., péntek

Indul a csapat – óvodai évzáró és ballagás Alsóörsön


A Ballagók

Sok éve megszokott, szép hagyomány, hogy május végén a Lepke és a Katica csoport óvodásai és az óvónénik számadásra és ünnepre hívják a szülőket, nagyszülőket. Az éves nevelési program véget ér ilyenkor, s csupán néhány közös program várja még a gyerekeket. Közös kirándulás, színházi előadás, s még néhány napi játék. 

Péntek délután Csiszárné Huszár Judit vezető óvónő köszöntötte az ünnepre érkező szülőket, nagyszülőket, a község megjelent vezetőit. A két csoport gyermekei közös kis műsorral kedveskedtek szüleiknek, majd pedig azok a lurkók szerepeltek, akik a nevelési év során Bácsi Gabriella néptánc oktató kezei alatt tanulták meg az első lépéseket a magyar hagyomány eme kincséből.
 ***


A ballagókra, a búcsúzókra utalva Csiszárné Huszár Judit elmondta, hogy évtizedek óta nem volt ennyi búcsúzó gyermek, szám szerint huszonhét. Új feladatok, új kihívások várják szeptembertől a gyerekeket, de egy simogatásra mindig visszavárjuk őket – mondta a vezető óvónő. Majd köszöntötte azokat a szakembereket, akik segítséget nyújtottak a nevelési év során, Kalmár Katalin fejlesztő pedagógust, és Rozgonyiné Szabó Rékát, a Szülői Munkaközösség korábbi elnökét.

***


A műsor után a májusfa kitáncolására került sor, majd az óvoda a konyhai dolgozóknak és az önkormányzatnak köszönhetően pörköltre és egy süteményre látta vendégül egy egybegyűlteket. A piknik alatt a gyerekek pedig ugrálóvárban játszhattak.

 ***


Szöveg és kép: Rásky Miklós

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése