2013. május 22., szerda

Győzelem a Quirinius kupán!



Az akarat és a csapategység diadala – első helyezés a németországi Quirinius kupán

Az Erima országos döntő harmadik helye után (U14) újabb kihívás várt az elmúlt hétvégén az Endrődi Sándor Református Általános Iskola és Kézilabda-Utánpótlásközpont sportolóira. A több, mint három évtizedes múltra visszatekintő és Németország legnagyobb hagyományú utánpótlás versenyére, a Düsseldorf melleti Neuss-ba megrendezett Quirinisu kupára utaztak ki tanulóink Hidasi Ferenc edző vezetésével néhány szülő kíséretében.
A Bajnokcsapat

Az utazási előtti napok izgatottságban teltek, mert az egész tanévben kérdéses volt anyaegyesületünk támogatása, így a torna előtt sok volt a kérdőjel. A kupa előtt a megyei lapban egy cikk is megjelent a veszprémi utánpótlás iskolákról, amelyben egyetlen szó sem esett a híres alsóörsi iskoláról, amely a serdülő és ifjúsági játékosok zömét ma is biztosítja az MKB Veszprém KC számára. 

Természetesen az üröm mellett sok öröme is volt és van a csapatnak, elég csak arra gondolni, hogy az Erima U14-es tornán országosan a harmadikak lettünk vagy éppen a megyei atlétika versenyen is nagyon szép sikereket, helyezéseket ért el a csapat.

Az utazás előtt a diákok jó hangulatú összetartáson, kert partin vettek részt a fenntartó, helyi református gyülekezet közösségében.

A sportbarátság, a kapcsolatok azt is jelentették, hogy az utolsó pillanatban a szintén a tornára utazó Pick Szeged csapata kisegített bennünket és autóbuszukon férőhelyeket biztosítottak a számunkra. Az ilyen segítség csak a legnagyobbakra jellemző. KÜLÖN IS KÖSZÖNET ÉRTE!

A több, mint száz csapatot (köztük lány, kadett, ifjúsági) felvonultató verseny évről-évre nagyon komoly logisztikai, szervezési munkát igényel a szervezőktől. Így történt ez alkalommal is. Nem volt egyszerű utaztatni, mozgatni, étkeztetni csapatunkat, akik meglehetősen mostoha körülmények között kaptak szállást, de az első nap magabiztosan hozták a csoportmeccseket.( TSV Norf 20-7, TV Vreden 18-5, Palmer Home TV 28-10, HV Houten 25-12) A 91-34-es gólkülönbség és a a megszerezhető 8 pont erőtől duzzadó játékot sejtetett. Pedig a java még hátravolt.

A kieséses szakaszban csapatunk elég körülményesen és nehezen tudta megoldani, hogy az új helyszínekre odaérjen és ezért, valamint a kialvatlanság miatt is a fáradtság érződött a csapaton. A 16 között mégis könnyedén vettük az első akadályt és 18-9-es győzelemmel kvalifikáltuk magunkat a legjobb nyolc csapat közé, ahol egy komoly horvát csapattal, a Zamet Rijekával találkoztunk.

A mérkőzés első félidejében fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a horvátoknak sikerült némi előnyt kiharcolniuk, amelyet egalizáltunk, majd a második félidőben mi vezettünk. A Rijeka az utolsó pillanatokban egy időn túli hétméteressel kiegyenlített, így a hosszabbításban úgy tűnt, hogy a lelki előny az ellenfélnél volt. Mégis sikerült még három góllal megfejelni a szép és harcos küzdelmet, ami azt jelentette, hogy 20-17-nyertük a mérkőzést.

Az elődöntőben aztán azzal a TUS 82 Opladen német csapattal találkoztunk, akik az előcsatározások folyamán három góllal elütötték a továbbjutástól azt a Pivovarna Lasko Celjét, akik a végső győzelemre is esélyesek voltak. A kemény meccsen egygólos 19-18-as győzelmet arattunk úgy, hogy a győzelem egy percig nem forgott veszélyben.

A szinte lépni sem tudó fiúkat Hidasi Ferenc edző próbálta lelkesíteni és az egymás iránt érzett barátság és küzdeni akarás a döntőben is sikert hozott, ahol a szinte házigazda ART 77 Düsseldorf csapatát szintén egy góllal 12-11 arányban sikerült legyőzni! Így az első helyet az MKB-Alsóörs Utánpótlás csapat, iskolánk szerezte meg!

E helyen is gratulálunk az edzőknek, felkészítőknek, köszönjük a szülők támogatását és bíztatását. Köszönjük az Alsóörsi Közalapítvány támogatását is, amely lehetővé tett, hogy fiaink egységes melegítőben jelenhessenek meg a rangos nemzetközi tornán. És köszönjük a fiúknak is a szép diadalt! A torna legjobb játékosa egyébként iskolánk tanulója BODÓ VIKTOR lett! Neki külön is gratulálunk! 

Rásky Miklós fotó: Ginder Tamás facebook oldala

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése