2013. május 10., péntek

Szülők Napja Alsóörsön



Kedves, szép hagyomány néhány éve Alsóörsön, hogy az Anyák Napjához kapcsolódva az Endrődi Sándor Református Általános Iskola és Kézilabda-Utánpótlásközpont diákjai ünnepi műsor keretében köszöntik nem csupán az édesanyákat és nagymamákat, de az édesapákat és nagyapákat is. Az idei évi Szülők Napját pénteken délután tartotta az Iskola az Eötvös Károly Művelődési Ház színháztermében. 






Az egybegyűlt szülőket, nagyszülőket Rásky Miklós református lelkész, mint iskolafenntartó köszöntötte. Ünnepi gondolataiban Örkény Istvánt és Várnai Zseni költőnőt is idézve emlékezett meg arról az áldozatos szolgálatról, amelyet a szülői hivatás jelent. Örkény egy helyen így vall az anyákról: „Szeretetük átlát a hegyeken, hétmérföldes csizmával lépked a szeretetük, s egy léghajót elkormányoznak a szeretet erejével, ha rajta utazik a gyermekük.”  Lelkipásztorként pedig apai hitvallást tett a mindennapok küzdelmeiről, a kihívásról, amelyet a XXI. század jelent a szülők, az apák számára is.

 **





Guath Amarillisz felkonferálása után sorba léptek színpadra az osztályok, akik rövidebb hosszabb színpadi és mesejelenetekkel okoztak örömet szüleiknek, nagyszüleiknek. A tréfás mesék, színdarabok után méltán csattant fel az elismerő taps, a szülők arcáról pedig le lehetett olvasni azt az örömteli büszkeséget, amelyet fellépő gyermekeik szereztek számukra. 

 ***


Az osztályok műsorában üde színfoltot jelentett a 8. osztály tapsrondója, a legvidámabb jeleneteket pedig az elsősök ’A kiskakas rézkrajcárja” valamint „A békák panasza” jelentette.






Az ünnep végén Mészáros Károly iskolaigazgató köszönte meg a gyerekek szereplését és felkészítő tanárok munkáját.  

kép és szöveg: Rásky Miklós

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése