2013. április 13., szombat

A visszatérő trubadúr - Dávid Roland Költészet napi verses utazása

A fiatal dalnok, Dávid Roland nem először jár településünkön, hiszen évek óta megszokhattuk, hogy az augusztus 20-i megemlékezésen nem csupán műsorával emeli az ünnep fényét, de a kenyérszentelésnek és áldásnak is aktív résztvevője. Az érces hangú énekes egy szál gitárral vagy anélkül is hirdeti a magyar vers és dal szépségét és ezernyi lelki rezdülését. Így tette ez a mostani Költészet Napi megemlékezésen is, ahol nem csupán József Attila megzenésített versei hangzottak el, de korábbi nagy sikerű magyar dalok is, mint a Sárga Rózsa vagy az Első Villamos. Az érzelmileg túlfűtött előadásban a nem régen elhunyt dalszerző és énekes Cseh Tamás versei közül is elhangzott néhány, amelyet a hálás közönség a többi verssel, dallal együtt a műsor végén vastapssal jutalmazott.

**
**
fotó: Beke G. László ( balaton.vehir.hu )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése